Post thumbnail

Játszom, tehát agresszív vagyok?

POSTED BY Nil november 8, 2019

Na nem mintha én lennék a megmondó ember, sőt pszichológus sem vagyok, viselkedéskutató meg mégúgy sem, viszont az elmúlt húsz évet elég rendesen végig játszottam, tehát szubjektív véleményem lehet vagy nem?

A mai kis szösszenet a játékok kontra agresszív viselkedésről szóló szubjektív véleményemet fogja tükrözni. F@szság. Írhatnék ennyit ami tökéletes ívben kerekíti le hozzáállásomat a témát illetően, de ha kicsit mélyebbre megyünk néhány karakterre még futja. A legkézenfekvőbb a jelenség megcáfolására, természetesen a tesztek, amik mind a mai napig nem erősítették meg, hogy a játékok agresszív viselkedést váltanának ki az emberekből, jobban szólva a fiatalabb korosztályból. Nem véletlenül vannak kiemelve a gyerekek, ugyanis minden embernek fiatalabb korban alakul ki a személyisége, ilyenkor a legfogékonyabbak a külső ingerekre, alakulnak ki a szociális hajlamaik, mondhatni egy szóval ilyenkor lesz belőlük embör!! Saját példámból kiindulva én olyan 12 éves korom tájékán kezdtem el játszani, főként FPS vagy akció játékokkal. Azokban az időkben a Doom vagy a Duke Nukem, Hexen: Beyond Heretic játékok voltak a csúcs kategória, imádtam is őket, de egyáltalán nem éreztem késztetést, hogy szerezzek bármilyen fegyvert aztán azzal mészároljam le az osztálytársaimat, vagy a tanáraimat. (Pedig volt néhány aki megérdemelte volnaXD  ) Sőt , máig nem érzem magamat agresszívnek, balhésnak vagy labilisnak pedig azért jó néhány év már eltelt. Én természetesen csak egy vagyok a sok közül, viszont saját példámat tovább szőve szerintem azért is nem alakult ki nálam semmi ilyesmi mert a neveltetésem megfelelő volt, nem hanyagoltak el, foglalkoztak velem a szüleim, és most nem arra gondolok hogy „kinyalták a seggem”.

Véleményem szerint a lényeget valahol a gondolatsor végén lehet megfogni, a szülőknél. Ha a szülő szarik a kölyökre, nem tanítja meg az értékrendekre, nem foglalkozik vele, akkor a fiatal, játék ide, játék oda egy tahó lesz. Nem kell számítógép ahhoz, hogy valahol megbicsakoljon az ember gyereke, elég az ha nem kap megfelelő figyelmet, mert onnantól kezdve a gyerekben is ez a hozzáállás működik, nem kap megfelelő kontrollt – vagy éppen kap csak rosszul, hogy mely szabály és értékrendek szerint „ működjön ”. Nem azt mondom ezzel, hogy ha a gyerek rosszat csinál agyon kell verni, azzal is el lehet érni valamit, de nem biztos hogy örülni fognak a későbbiekben ennek a kedves szülők. Én azt mondom tanítani kell a gyereket, és eljutni vele egy partneri szintre, érdeklődni kell afelől, mit csinál, akár érdekel minket, akár nem, és ha látjuk hogy magunk egyszem gyümölcse éppen egy repülőtérnyi civilt mészárol le, halkan oda súgni a fülébe, hogy „ugye tudod fiam, hogy ezért a valóságba jól seggbe b@sznának a börtönbe”.

Ezt a gondolatot kicsit tovább fűzve, gondoljunk bele, hol történik a legnagyobb számba olyan agresszív esetek száma, amit a sajtó kapcsolatba hoz a videójátékokkal, és taglalja azok negatív hatásait? Amerika bingó. Nem szokásom más kultúrákat lehúzni, de egy olyan ország, ahol megannyi rassz, megannyi kulturális különbség , és természetesen pénzügyi szakadék létezik elkerülhetetlen, hogy több flepnis-t szüljön ki magából, már már számbeli többségük miatt is. Fura, hogy a fent említett tragédiákat taglaló cikkek a Call Of Duty-t előhozzák de esetlegesen a családi háttérről nem írnak egy kukkot sem, ahogy azt sem taglalják, mi lehetett még a háttérben. Verték e a gyereket, mennyit foglalkoztak vele, voltak e gondjai az iskolában, erőszakolta e a szomszéd stb. Egyszerűbb egy játékot hibáztatni, mintsem utána nézni hogy nevelték azt a kölköt. Igazából nem is csodálkozok rajta hogy ezen a kontinensen történik a legtöbb ilyen f@szság. Ahol megtörténhet az, hogy a Kentucky-i Owensboroban egy teherautó sofőr csak azért gázol el (2X is csak hogy biztos legyen) egy véres embert mert túl sok Walking Deadet nézett és azt hitte, az illető zombi, ott azt hiszem nem is kell több kérdést feltenni. Az esetleges pontatlanságért bocs a cikket itt lehet részletesebben elolvasni.

Na ha kontra , legyen pro is, amit saját példámból és tapasztalataimból merítek természetesen.

Ami számomra pozitív hatás volt a videójátékok részéről:

-Kiegyensúlyozottság. Igen fura ezt így leírni, és természetesen a nevelésnek is köze volt hozzá, de a felgyülemlett feszkót, nemhogy tovább emelték a játékok, hanem egyenesen feloldották. Bármennyire is tajtékoztam valami miatt, megjöttem lelőttem pár virtuális rosszarcot, és máris kenyérre lehetett kenni engem.

-Szociális előnyök: Számát nem tudom hány embert ismertem meg videójátékok kapcsán. Igen most főleg a multiplayer játékokról van szó. Nem egy emberrel azóta személyesen is találkoztam, és jó kapcsolatot ápolunk. Ha nem lett volna videójáték valószínűleg ezeket az embereket soha nem ismertem volna meg.

Kreatív és technikai kompetenciák fejlesztése: Fura ide visszavezetni, de például a számítógép, illetve azon rendszereinek ismeretéhez is köthetném a játékokat. Anno kölyök koromban is megvolt a probléma, hogy „Nem fut a játék bazee”. Nekem kellett kijojózni mit kell fejlesszek, aztán ha megvan hogy rakjam össze a gépemet. Ez kicsit elnagyolva, de véleményem szerint egyszerű példával bemutatva jutottam el odáig, hogy végül az számtech szakmában helyezkedtem el, erre kezdtem el fejlődni, ezt tanultam mert ez érdekelt, de mondhatnám példának a videó vágást, különböző effektek ismeretét, photoshopot, after effects-et egy csomó programot, amit azért kezdtem el használni mert szükségem volt rá!

Természetesen mindennek van árnyoldala, ahogy a játékoknak is. Romló látás, ha nem mozgunk akkor hamarabb mennek szarrá az ízületeink, de mondhatnám a játékfüggőséget, is ami cikkem jelenlegi témájával ellentétben azért rejt némi igazságot. A lényeg hogy kezeljük helyén a helyzetet, tartsunk kontrollt, és neveljük úgy a gyereket. Tegyünk rendet a fejekben, és különböztessük el a játékokat a valóságtól. Ezt persze leírni könnyű megtenni annál nehezebb.

Author Profile

Nil
Nil
Gyerekkoromtól kezdve egyfajta szimbiózissal élek a számítógéppel. Foglalkozásomat tekintve informatikusként tengetem a mindennapjaimat, így a játék mellett a munkám fő eszköze is a számítógép. Így a harmadik X elején elmondhatom, hogy rengeteg féle/fajta játék megfordult a kezeim között. A 90-es évek óta játszom, első meghatározó játékaim közé tartozik a Crusader No Regret, Fallout 1, Imperium Galactica valamint a Wingcommander, és Half Life. Szinte minden típusú játékkal foglalkozok, nálam a tartalom számít, mintsem a stílus. (Na jó kivéve az autós és sport játékok, azok nem igazán kötnek le hosszú távon.) Régebben foglalkoztam már hobbi szintű cikk írással, amit az oldalon ismét folytatni szeretnék.
Néhány kedvenc játék: Half – Life, Xcom sorozat(Ufók is), Total War sorozat, Metro 2033 és Last Light, Deus Ex sorozat, Battletech, Battlefield sorozat.
Kedvenc filmek: Kedvencek temetője, Az Út, Mad Max filmek, Gyűrűk Ura trilógia, Páncélba zárt szellem (Az anime)