Post thumbnail

Utazás az emberi lélek mélységeibe – Metro 2033 Redux

POSTED BY Nil november 3, 2019

Nem véletlenül kezdek ezzel a felütéssel, ugyanis számomra a Metro játékok mindig egyfajta szürreális belső utazást is jelentettek, aminek kiváló szimbolikája a Moszkvai Metro hálózat. Ahogy a könyv úgy a játék is – véleményem szerint – Remekül ingázik a szürrealitás és a (képzelt) valóság talaján, és olyan egyveleget alkot ami felvet jó néhány gondolatot játék után amin elrágódok pár napig. Ilyen például az is, hogy egy világégés után az ember mikre képes a túlélésért, meddig marad épelméjű , meddig marad önmaga? Az ideálok amit a civilizált életben felépítettünk, meddig tartanak ki, vagy merre billentik azt a bizonyos mérleget? Vajon milyen jövő vár a gyermekeinkre? Alagutakban bujkáló patkányként végezzük, vagy a remény, amit táplálunk magunkba segít túlélni a katasztrófát. Lehet csak én gondolom túl, de a játék közben végig ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, és az első rész végére nem éreztem a győzelmet megváltásnak. Kis mozzanatnak tűnt, egy haldokló világ peremén, mely időt adott hogy tovább harcolhassunk, de valós győzelmet, azt nem.

A fenti moralizálás után szubjektíven megpróbálom bemutatni, illetve elmagyarázni azt, hogy miért érdemes legalább egyszer végig játszani ezt a játékot, illetve kinek ajánlanám:

 Az utóbbi szempontra egyszerű a válasz: Mindenkinek, aki szereti a posztapokaliptikus játékokat, de egyben szeret gondolkozni is a miérteken. Másodsorban, aki fogékony az olyan filmekre mint a Piknik az árokparton / Út stb. A Survival stílust kedvelőinek is bátran ajánlom, bár a játék nem tipikusan a mai túlélős játékok mechanikáját veszi át, de a stílus gyökerei benne vannak ,harmadsorban pedig azoknak ajánlom, akik elsősorban egy jó sztoriért játszanak egy játékot, nem csak az ész nélküli puffogtatás miatt. A Metro 2033 egy sötét mese, egy olyan világról, ahol a remény halvány szikrája él csupán, és mégis ez a remény az ami hajtja a túlélőket és vele együtt minket játékosokat is a végső végkifejlett felé.

 A Metro kicsit döcögősen indul, mondhatni kis céllal, ami ahogy haladunk előre, néha önreflexíven hajtja a főhősét, hogy valami nagyobb cél érdekében hozzon áldozatot.

A sztori szerint évekkel a Nukleáris holokauszt után játszódik. A föld (vélhetőlen) Romokban, legalábbis a játék elei bevezető részekben erre lehet következtetni. Főhősünk az Orosz metróban élő fiatal Artyom akinek egy nap egy támadás következtében rá kell ébrednie, hogy az állomás ahol él, a pusztulás szélén áll, és ha nem kapnak segítséget, senki nem éli túl. A veszély kintről érkezik a „Feketék” képében, így hát főhősünk útra kel, hogy megoldást találjon. Tetszik, hogy a játék nem akarja a számba rágni a miérteket, hanem hagy gondolkozni itt is. Nem tudjuk pontosan mi volt a katalizátora annak, hogy a föld jó része kipusztult, ahogy az „ellenség” mivolta is félig meddig ködös számomra. Nem lehet tudni, hogy a nukleáris szennyezés által létrejött mutánsokról, ufókról, vagy a pokolból felszabaduló lényekről van e szó. A játékot áthatja a misztikum, ezt pedig főképpen az NPC-k monológjainak köszönhetjük, akik már már szinte mítoszokat faragtak a ránk szabaduló lényekről, vagy a metró sötét alagútjairól. A játék mindenből markol kicsit. Hit, ideológiák, mint a rasszizmus, vagy bolsevizmus, szellemvilág, stb. Röviden úgy is mondhatnám, hogy a Metro 2033 kapott egy cefet erős atmoszférát, ami a játék elejétől a végéig kitart, megragad és nem enged el. Főhősünk Artyom, az én megfogalmazásomban „Gordon Freeman” kórban szenved, nem szólal meg, csupán a fejezetek közti rövid, ámde tömör átmenetet narrálja le. Mégsem érzem hiányát, valahogy jobban beleéltem magam a játékba emiatt. Nem kellett más szavait hallanom/ olvasnom, hanem a saját véleményem, illetve az engem ért behatások voltak döntők a játék során. Véleményem szerint ezek azok ami igazán kiemelik ezt a játékot a tucat FPS-ek közül.  

A történet, illetve annak az előadásmódja, mert valljuk be, ha csak a vázat néznénk, mi is a játék? Egy lineáris lövölde, el kell jutni A pontból B-be, ellenfelek tekintetében szintén nincs túl sok féle – fajta. Mutáns oldalon van 5 féle talán, ha azokat a nagyra nőtt patkányokat és a játék végi “pokemon (lőjed szét hát mindXD) labdákat” is bedobom abba a bizonyos kosárba, illetve vannak az emberek. Ez így ritka soványnak tűnik, de és ez egy nagy DE mégsem kevés, pont azért mert mindezen hiányosságait olyan briliánsan egyensúlyozza ki a játék, hogy nem is veszünk (én legalábbis) észre semmilyen hiányt. A helyszínek többségét, a sötét metro alagutak teszik ki, illetve az a néhány városnak csúfolt (kivéve Polis, na azt kurva jól megcsinálták) fémkalyibákból összetákolt metró megálló teszi ki. Azonban már a játék mondhatni korai szakaszában megcsodálhatjuk a felszínt is, ami már valamivel világosabb ám bár korán sem biztonságosabb. Egy  – Egy misszió végén szinte már örültem, hogy ismét vissza mehettem a sötét járatokba.

A szörnyeken kívül természetesen emberekkel is néha össze akasztjuk a bajszunkat, ezen részek is szerintem frappánsan sikerültek, és feszültek is lettek. Remek taktikázásra ad lehetőséget, a fénnyel való játék, az árnyékok, és külön kiemelném a hangokat, ami minőségileg szerintem korát megelőző lett annak idején. Ezeknek a behatásoknak a segítségével, illetve saját stílusunk szerint csendes gyilkosként, vagy akár rambóként osztva az özvegyi jutalékot, írthatjuk a célpontjainkat. Fegyverek tekintetében sem kell szégyenkeznie a játéknak, alapból három lehet nálunk, illetve van még külön 4 slotunk gránátoknak, késeknek. Fegyvereinket az állomásokon fejleszthetjük, szabhatjuk testre,(Hangtompítót tehetünk rá, lézer irányzékot, vagy olyan ketyerét ami elnyeli a torkolat tüzet stb) de vehetünk újakat is, amennyiben elég lőszerünk van. Igen a játékban lőszerrel lehet fizetni. Későbbiekben pedig olyan extra cuccokat kapunk mint az éjjellátó szemüveg, vagy az első felszínre menetelünkkor kapott gáz/lélegző maszk, amihez bizony külön szűrőket kell venni , vagy éppen bugázni, mert úton útfélen azért cserélnünk kell őket. Ha már felszerelés, kiemelném, hogy a játékban rengeteget lehet és kell is gyűjtögetni ha nem akarunk minden lóvét az árusoknál eltapsolni. Lőszert jórészben a pályán látható hulláktól, valamint az általunk megöltekből, szekrényekből, illetve néha napján az utunkba kerülő széfekből szedhetünk, de még így sem árt takarékoskodni, mert -főleg a játék vége felé – egyre kevesebbet lehet csak úgy találni és bizony velem is előfordult, hogy szinte majdnem az utolsó lőszerre is szükségem volt, hogy ne harapjak fűbe.

Mindent össze vetve kellemes kikapcsolódás volt a Metro 2033, ám nem a szó szoros értelmében. Elmaradt a végső katarzis, az igazi „YESS” érzés, és mondok valamit, ez NEM baj! Ennek a történetnek így kellett végződnie. Nyertem még időt… Mint a többi cikknél itt is kifejtem, hogy ez az én szubjektív véleményem, a grafikára direkt nem tértem ki, mert jelen esetben nem a standard 2033-al játszottam hanem a Redux verzióval ami jelentős textúra felvarráson esett át. Nyilván a cikk kicsit ömlengően hat, talán azért mert valahol ez a játék az egyik személyes kedvencem, de ne legyen félre értés, tisztában vagyok azzal hogy bőven fért volna javítás még annak idején erre a game-re. Régen kész atomerőmű kellett hogy futtassa, az MI mai napig nem a legpengébb, és vannak idegesítő bugjai, viszont mégsem tudok haragudni, főleg a mai fpsek korában, ahol (néhány kivételtől eltekintve) nem igazán talál már az ember valódi történetet.

Author Profile

Nil
Nil
Gyerekkoromtól kezdve egyfajta szimbiózissal élek a számítógéppel. Foglalkozásomat tekintve informatikusként tengetem a mindennapjaimat, így a játék mellett a munkám fő eszköze is a számítógép. Így a harmadik X elején elmondhatom, hogy rengeteg féle/fajta játék megfordult a kezeim között. A 90-es évek óta játszom, első meghatározó játékaim közé tartozik a Crusader No Regret, Fallout 1, Imperium Galactica valamint a Wingcommander, és Half Life. Szinte minden típusú játékkal foglalkozok, nálam a tartalom számít, mintsem a stílus. (Na jó kivéve az autós és sport játékok, azok nem igazán kötnek le hosszú távon.) Régebben foglalkoztam már hobbi szintű cikk írással, amit az oldalon ismét folytatni szeretnék.
Néhány kedvenc játék: Half – Life, Xcom sorozat(Ufók is), Total War sorozat, Metro 2033 és Last Light, Deus Ex sorozat, Battletech, Battlefield sorozat.
Kedvenc filmek: Kedvencek temetője, Az Út, Mad Max filmek, Gyűrűk Ura trilógia, Páncélba zárt szellem (Az anime)